2020. február 4., kedd

A NomÁD malom.


M  A  L  O  M
avagy:VÍZIMALMOT MINDENKINEK!

ELŐHANG


A malmok sokféle, változatos formái általában bonyolult szerkezetet rejtenek. A forgó, imbolygó alkatrészek kavalkádja különös, misztikus hangulatot áraszt, de ez egyben meg is ijeszti azt, aki malom modellt szeretne készíteni. Az összetett rendszert alkotóelemeire felbontva, az egyes részegységek működését megismerve, fokozatosan birtokába kerülhet a modellező annak az ismeretanyagnak, aminek a segítségével már értőn "olvassa" a legrafináltabb malomszerkezetet is. Nevezhetnénk ezt tanulásnak is, de igazából ez izgalmas felfedezések sorozata, ami értékes tudást ad, és egyben hasznos időtöltés.


A malmok titkainak megfejtését a legegyszerűbb szerkezettel érdemes kezdeni. Az ilyen „elemi malom” megalkotását célul kitűző fejlesztőmunka eredménye lett a  „NomÁD-MaloM”.  Pár nádszálon, egy darab fűzfán, és egy éles, hegyes zsebkésen kívül másra nem is lesz szükségünk az elkészítéséhez. Ezek az anyagok minden patak, vízfolyás mellett megtalálhatóak, beszerzésük egyszerű, és költségmentes.

1.sz.kép.

Patak zúgójára telepített, gyorsan forgó „NomÁD-malom”

Az építés ideje kb. 30-45 perc,így kiránduláson, túra során is elkészíthető, akár kreatív csoportos programként is. A patakra telepített malmocskák aztán ott is maradhatnak mások örömére, mivel természetes anyagúak, nem terhelik a környezetet, de magunkkal is vihetjük emlékként.

ÉPÜL A MALOM


Keressünk a vízparton 2-3 db vastagabb, a tövénél minimum 1 cm átmérőjű száraz nádszálat. Ez körülbelül egy felnőtt férfi kisujjának vastagsága. A kisujj-vastagságot, mint hosszmértéket a továbbiakban is használni fogjuk, az 1 cm-t helyettesítendő, hiszen túrázáskor nem nagyon hord magánál senki vonalzót, mérőszalagot. A nádat a tőhözlegközelebb vágjuk le, mert ott a legnagyobb az átmérője, és a fala is a legvastagabb. Itt a nádszál hossztengelyére 40-45 fokos szögben vezetett ferde vágást alkalmazzunk. A levágáskor és úgy általában végig a malomépítéskor ügyeljünk rá, hogy a nádszál ne roppanjon össze. Mindig éles kést használjunk, mert a nád külső, fényes felülete igen kemény, ellenálló.  


Az éles ez esetben a valóban éleset jelenti, amit a „körömteszt”-el ellenőrizhetünk; Tedd az asztalra a valamelyik újad úgy, hogy annak körme kb. 45 fokos szögben álljon az asztallap síkjára. Helyezd rá a körmödre függőlegesen a kés élét. Csak tedd rá, rányomni nem szabad! Tartsd lazán a kést, hogy az el tudjon mozdulni a saját súlyától. Ha a penge lecsúszik a körömről az asztallapra akkor bizony az nem elég éles, még fenni kell, ha ott marad a penge a körmödön megfelelő minőségű az éle a munkához. 


2.sz.kép.
 A kés élességét ellenőrző „körömteszt”

A nádszál alsó részéből vágjunk le egy egyenes darabot oly módon, hogy az ízesülés előtt 1cm, a mögött 8 cm távolságban legyen a vágás.  (lásd 3. sz.kép) Az így kapott összesen 9 cm hosszú darab lesz a malom kerékagya, amit az összeroppanástól, elrepedéstől az ízesülés óv meg. A továbbiakban is centiméterben adom meg a méreteket, de mint már említettem ez értelemszerűen behelyettesíthető a jól közelítő kisujj-szélességgel. Tehát esetünkben az ízesülés előtt 1 kisujjnyi, mögötte 8 kisujjnyi távolságban vágjuk le a nádat.


 3.sz.kép.
A kerékagynak rajza

 Itt ejtsünk pár szót a nád vágásáról. A nádat a hossztengelyére merőlegesen nehéz átvágni, mivel a felszíne kemény, keresztmetszete csőszerű, viszont vékony a fala. Ezért ha a kemény réteg ellenállását a kés erős nyomásával próbáljuk legyőzni, a nádszál összeroppan, és tönkremegy.  Egyik módszer a rézsútos vágás (amit már nádszál kivágásánál alkalmaztunk), de ez a továbbiakban nem ad megfelelő eredményt, mert a nád hossztengelyére merőleges vágási felületet szeretnénk kapni. A másik lehetőség, hogy a pengét kis erővel rányomjuk a vágás helyére, és a nádszálat elkezdjük körbeforgatni. Néhány fordulat az egyik irányban, majd  a másikba, és ezt addig ismételjük, amíg a vágási vonal mentén kétfelé nem válik a nádszál. A módszer türelmet igényel, mert viszonylag hosszadalmas, és az elején úgy tűnhetmintha nem történne semmi. Ezt a fajta keresztvágást kicsit gyakorolni kell hulladék anyagon, mielőtt leszabnád az alkatrészeket. Ha nem sikerül a vágás, összeroppan a nád az se gond, hiszen rengeteg nyersanyag áll rendelkezésre a gyakorláshoz.

A kerékagy leszabását követően a lapockáknak való 3 db. egyenként 5 cm hosszú darabot is vágjuk ki szintén keresztvágással a nádból. Ezek is egyenesek-, minimum 1 cm átmérőjűek legyenek, és ne(!!)legyenizesülés bennük. A levágott 5 cm-es kis csöveket hosszában vágjuk félbe. Ez igen egyszerű mivel a nád hosszirányban kiválóan és pontosan hasítható. állítsuk a nádcsövet egyik végével szilárd felületre, tegyük a kést a csövecske felső végére, igazítsuk úgy a pengét, hogy két egyenlő darabra ossza a nádat, majd enyhén üssünk a kés fokára kézzel. A nád azonnal félbehasad. Az így kapott 6 db. "U" alakú alkatrészből készülnek a malomkerék lapockái.


4.sz.kép.
A lapockák végének kihegyezése

Az „U” alakú darabok egyik végét hegyezzük ki. Kb. 1 cm hosszú szakaszok kell kialakítani egy keskenyedő részt, ami 1,5 ... 2 mm átmérőjű és 2…3 mm hosszúságú hengeres csapban végződik. A faragást kis fogásokkal végezzük, egy-egy mozdulattal kevés anyagot leválasztva, így megelőzve a berepedést (4. sz. kép).



A kerékagy palástjába készítünk 6 db. furatot ahová majd a lapockákat kihegyezett végeikkel fogjuk betűzni. Az ízesüléstől a hosszabb részre mérjünk fel 1 cm távolságot és itt készítsünk egy 1…1,5 mm átmérőjű furatot. A kés hegyét enyhén nyomjuk neki a nádnak és forgassuk körbe-körbe, akár egy fúrószárat. Törekedjünk a minél pontosabban kör alakú lyuk elkészítésére. Ahogy a keresztvágásnál tapasztaltuk, az elején itt is az az érzésünk lehet, hogy nem történik semmi, amíg a kés hegye a nád kemény külső felületét át nem fúrja, utána viszont a puhább részekbe érve „megszaladhat” a penge, azért most is türelmesen kis nyomóerővel dolgozzunk. 


 5.sz.kép.
A lapockát rögzítő furat elkészítése a kerékagyon

Már többször említettem, hogy a nádszál hajlamos megroppanni, elhasadni, ezért készítünk köralakú furatot és nem, az egyszerűbb bemetszést. A metszéssel készített rés a lapocka behelyezésekor azonnal tovább repedne, tönkretéve az alkatrészt. Ez a veszély a késheggyel fúrt lyukak esetében is fennál, de sokkal kisebb mértékben. Igazán jó megoldás a kívánt furatnak megfelelő, 1…1,5 mm vastag, kihegyezett és láng felett felizzított acéldróttal végzett furatkészítés lenne. Ez esetben pontosan kör alakú lyukat kapunk, és annak szélei az elégetett rostvégződések miatt nem repedhetnének be. Ez az eljárás viszont több eszközt (hegyes acéldrót, fogó, hőt szolgáltató nyílt láng) igényel. 


A furatok 1…1,5 mm átmérője kisebb mint a lapockák kihegyezett végén az 1,5…2 mm átmérőjű csapok. Ez biztosítja, hogy a lapocka szorosan illeszkedjen, és rögzüljön a kerékagyban. Természetesen ezeket a kicsi méreteket sem mérőeszközzel ellenőrizzük, hanem a furatokhoz próbáljuk a már kész lapockák hegyes végeit. Ha éppen nem megy be a helyére, akkor jó a furat mérete. A majdani összeszereléskor az anyag enged annyit, hogy a lapockát be tudjuk sajtolni a helyére, és ettől a kötés kellően szilárd lesz.

Összesen 6 db. furatot kell így elkészítenünk a nádszálba, amelyek a kerület menténkörben  egyenletesenelosztva (60 fokos szögosztással) helyezkednek el. A furatok nem egy körgyűrűre kerülnek, hanem egymáshoz képest hosszirányban 1-1 cm eltolással, így a furatok (és ezzel a beléjük kerülő lapockák is) spirálisan helyezkednek majd el a kerékagyban. Ez elsőre elég bonyolultnak hangzik, de van rá egyszerű, gyakorlatias megoldás.


6.sz.kép.
A furatsablon elkészítése papírból


Szükségünk lesz egy kis papírdarabra és íróeszközre (ceruza, toll, stb…), Ennek hiányában egy falevél is megfelel, amire a kés hegyével felkarcolhatjuk a jelöléseket, mintha a papírra rajzolnánk. Ez esetben először a levélből vágjunk ki egy téglalap alakú darabot.

A kerékagyat a végére állítva tegyük a papírlapra, oly módon, hogy a lap felső éle felezze meg kerékagyat, és a bal oldala illeszkedjen a lap bal felső sarkához. Ahol a kerékagy köríve a jobb oldalonmetszi a papír felső élét tegyünk egy jelölést, ez lesz a „D” pont. (A különféle pontokat csak azért nevezzük el, hogy könnyebben érthető legyen a leírás.) Ezzel lényegében felmértük a kerékagy külső átmérőjét a papír bal felső sarkától a felső élre.

A lap felső élén kapott távolságot a felezzük meg. Ez történhet szemre is, vagy a papír bal felső sarkának visszahajtásával a„D” pontra. A felező pontot nevezzük el „A”-nak. Ettől az „A” ponttól a bal oldali éllel párhuzamosan húzzunk egy 1 cm hosszú függőleges vonalat, majd ennek végétöl derékszögben egy vízszintes vonalat a papír bal oldali éléhez, és ez a pontot nevezzük el „B” pontnak. Ezzel el is készült a furatok helyét kijelölő sablon.


7.sz.kép.
A furatsablon használata

A kiszerkesztett sablont illesszük a már elkészítettelső furatra. A papírdarab bal oldali éle a kerékagy hossztengelyével párhuzamosan álljon, a sablonon „B” pontja pedig pontosan a kész furat közepére essen. A következő furat középpontját az „A”-pont jelöli ki. Itt illesszük a kész hegyét a kerékagyhoz és a más ismert módszerrel fúrjuk ki a következő furatot. Az egész eljárást ismételjük meg csak most a sablon „B” pontját a második furat középpontjára illesszük, így kapjuk meg az „A” ponttal jelölt helyen a harmadik furat helyét. Ezt a folytassuk, amíg mind a hat furat el nem készül.


A furatok elkészítését követően helyezzük be a lapockákat. Mivel a lapockára faragott csap kicsit nagyobb, mint a kifúrt lyukak, illetve a csapok kúpos kialakításúak, a lapockákat enyhén nyomva, kicsit forgatva toljuk a helyükre. Ekkor a furat és a csap kölcsönösen megmunkálják egymást és kellően pontos, szoros illesztés jön létre. A lapockák nem szimmetrikusak, egyik oldaluk homorú, a másik domború. A beszereléskor ezért ügyelni kell, hogy a forgó malomkeréken a lapockák a forgásiránynak megfelelően egy irányban álljanak! 

A kerékagyat az egyik végéről megfigyelve ellenőrizzük, a lapockák egyenletes szögosztását, valamint a kerékagy palástjára merőlegességét. A kisebb hibákat a lapocka mozgatásával javítsuk ki.

8.sz.kép.
A lapockák beállításának ellenőrzése. A lefgelső, függőlegesen állót, még igazítani kell.

 A malomkerék forgását a tengelycsonkok biztosítják, most ezeket készítjük el. Keressünk egy olyan gallyat (vízparti építéskor legjobb a könnyen beszerezhető fűzfagally) ami kicsit vastagabb, mint a kerékagy külső átmérője. Ebből vágjunk le egy 25-30 cm hosszú darabot, majd az egyik végén 7-8 cm hosszban távolítsuk el a fakérget. A gally végére faragjunk egy 2…3 cm hosszú, és az eredeti átmérőnek kb. fele átmérőjű tengelycsapot. A faragást kis fogásokkal végezzük, mert könnyen eltörhet a munkadarab. Túlságosan ne vékonyítsuk el, mert a gally közepén lévő bél-rész nem kellően szilárd, és eltörhet. A csap és a bot többi része között a tengelyvonalra merőleges vállat faragjunk, ez fogja megakadályozni a malomkerék lecsúszását a csapágyakról. A váll után 2 cm-el vágjuk le a botról az alkatrészt, és avastag részt próbáljuk a kerékagy ízesüléstől hosszabban kiálló végébe. Ha jól választottuk meg a bot vastagságát, akkor a tengelycsonk nem fog beférni a kerékagyba, annál kissé nagyobb lesz. A tengelycsonk vastag részét nagyon kicsi fogásokkal, körkörösen faragva alakítsuk úgy hogy éppen, szorosan illeszkedve betolható legyen a kerékagy végébe. Ez esetben is, mint a lapockáknál, a szoros illeszkedés eredményezi a kötést az alkatrészek között. 

A második tengelycsap az előzőhöz hasonló módon készül, annyi eltéréssel, hogy most a  tengelycsonk vastag része csak 1 cm hosszúságú, és a kerékagy izesüléstől rövidebb részébe kerül.

9.sz.kép.
A tengelycsonkok kialakítása, és méretei

A tengelycsonkok beszerelését követően, kézben tartva pörgessük meg a kész malomkereket. Figyeljük a kerék futását, és igazgassuk az alkatrészeket, hogy a malomkerék szépen fusson, ne üssön. Természetesen a sima, egyes futásra törekvésnek határt szab az alapanyag és a megmunkálás pontatlansága, így törekedjünk a lehető legjobb eredményre, de lássuk be a technológia korlátait is.

Ezzel a malomkerék elkészült! A működéséhez viszont szükség lesz egy tartó-, csapágyazó-szerkezetre. Ezt is az eddigiekhez hasonló egyszerű módszerekkel és anyagokból fogjuk elkészíteni.

Fogjunk két 15…40 cm hosszúságú 1 cm átmérőjű  nádszálat. A nád hosszát az a vízfolyás határozza meg, amire majd a malmot telepíteni fogjuk. Értelem szerűen a mélyebb patakmederhez hosszabb nádszálak kellenek. A nádszálak egyik végét egyetlen ferde vágással hegyezzük ki. Ezt a véget fogjuk majd a mederbe leszúrni. Itt célszerű a vágást az ízesüléstől 3…4 cm-re végezni, hogy könnyen leszúrható legyen, de az ízesülés megvégje a szétrepedéstől. 


10.sz.kép.
A villacsapágy

A nádak másik végén alakítjuk ki a csapágyat. Az izesülés felett közvetlenül készítsünk két egymással szemben vezetett 1…2 cm hosszúságú ferde vágást. Mivel a nádszál cső alakú, a két ferde vágás két csúcsban végződő villaszerű alakot fog eredményezni. Ez a villa alak lesz maga a csapágy, amibe belehelyezzük a tengelycsapot, és ebben fog forogni. Próbáljuk is ki munkánk eredményét. A nádszál belső felületén szivacsos, puha bevonat van, ez általában akadályozza, fékezi a tengelycsonk forgását. Ezért a villa azon részét, ahol a tengelycsonk illeszkedik tisztítsuk meg, kaparjuk tiszta, simára. 


A NomÁD-MaloM építésének teljes folyamatát végig kísérheted ezen a kisvideón


INDUL A MALOM

A malomhely megválasztása legalább olyan fontos, mint a malomszerkezet gondos elkészítése. A régi időkben a malom és a malomhely külön-külön értékkel bírtak. A malomhelynek akkor is privilégiummal védett, borsos ára volt, amikor nem állt rajta malom, ez is jelzi, hogy mennyire nehéz a malomnak megfelelő vízjárású és fekvésű otthont taláni. Ez a NomÁD-MALOM-al sincs másként. Mivel ez egy alulcsapott vízkerékkel dolgozó malom, a patakon egy gyors folyású, legalább 3…4 cm vízmélységű és minimum 15 cm szélességű, tiszta, lebegő növényektől, uszadéktól mentes helyet kell találnunk. Az esetek többségében (akár az igazi vízimalmoknál) kisebb-nagyobb vízépítészeti munkákra is szükség lesz. A mederből kitakarítani a növényi maradványokat, kavicsokból készített gáttal, a kis botokból készített rézsűvel terelni a víz mozgását, szűkíteni a medret, hogy kellő sebességű legyen az áramlás. Szerencsére a „NomÁD-MaloM” a szerkezetéhez hasonlóan kis vízigényű, így hamar elkészülhetünk ezzel is.

11.sz.kép.

A jó malomhely több malmot is el tud látni megfelelő mennyiségű vízzel


Az előkészített malomhelyen szúrjuk le a mederbe keresztirányban a két tartó-csapágyat  egymástól olyan távolságra, hogy a rályuk helyezett malomkerék könnyen forogjon. Ne szoruljon a tartócsapágyak között, de ne is essen le róluk. A tartócsapágyakat olyan mélyre toljuk le, hogy a rájuk helyezett malomkerék lapockái az alsó voltponton legalább 2 cm mélyen merüljenek a vízbe! Tegyük a malomkereket a csapágyakra, a lapockák homorú oldala az áramlással szemben álljon. A kis szerkezet azonnal forogni kezd, nincs más dolgunk csak gyönyörködni jól végzett munkánk eredményében. 

MALOM-TUNING



Ha a „NomÁD-Malmot” tartósan, több napig egyfolytában szeretnénk üzemeltetni (pl. kerti tó csobogójára telepítve) el kell végeznünk pár szerkezeti szilárdságot, és tartósságot növelő módosítást.


A kis malom alkatrészeit a szoros illesztés tartja össze. A nedvességtől és a mozgástól elég hamar kilazulhatnak, és kiesnek az egyes elemek a helyükről. Ezt megakadályozandó a lapockák és a tengelycsonkok illeszkedésénél egy-egy kis csepp pillanatragasztóval rögzítsük az alkatrészeket. A pillanatragasztó kikeményedést követően vízálló, szilárd kötést eredményez.

A nád, mint minden organikus anyag, felveszi a levegő nedvességtartalmát.  A NomÁD-malmot száraz nádszálakból építettük, így a malomhelyre telepítést követően azonnal jelentős mennyiségű vizet szív fel. A nádszál elázik és ettől szilárdsága jelentősen csökken, valamint a tartócsapágy és a tengelycsonk közötti súrlódás is megnövekszik. Ezt megakadályozhatjuk ha lenolajkencével kezeljük a malmunk anyagát. A száraz nád magába szívja a lenolajat, a rostjai telítődnek és ezért a víz már nem képes bejutni az anyagba. Ezzel a malom szilárdsága és tartóssága megnövekszik.

12.sz.kép.

Festett, lenolajjal kezelt, patakra telepítve működőNomÁD-MaloM


Tovább növelhetjük a tartósságot, ha a lenolaj-beeresztés után a megszáradt malmot lelakkozzuk, ezzel meggátolva a lenolaj kioldódását. Önmagában csak a lakkozás (beeresztés nélkül) nem védi meg a malmot az elázástól, mert a lakkréteg legkisebb hibáján is megkezdődik a víz felszívódása. A lakkréteggel nem a víz bejutását, hanem a lenolaj kimosódását akadályozzuk meg.

A malom forgását könnyíti a csapágyak kenése. Erre a facsapágyaknál a legalkalmasabb a sertés-zsír. A támcsapágyat és a tengelycsonkot is kenjük be vékonyan friss zsírral, majd finoman törölgessük le. Éppen csak tapintással legyen érzékelhető a zsírbevonat az alkatrészeken. A feleslegesen sok zsír „ragasztja” a csapágyazást és ugyanolyan fékező hatású (ha nem nagyobb), mint a kenetlen csapágyazás.



A „NomÁD-MaloM” ízlés szerint festhető , dekorálható is. A forgó színes  malom igazán vidám hangulatot áraszt. A festésre legalkalmasabbak a vízbázisú akrilfestékek, de az alkoholos filc is megteszi. A festés megszáradása után viszont mindenképpen lenolajkencés beeresztést kell alkalmazni, mert csak így marad meg tartósan a dekoráció a felületeken. Az átvizesedő nád megdagad és ledobja magáról a felületi bevonatokat.

JEGYZETEK


1.sz.kép. Patak zúgójára telepített, gyorsan forgó „NomÁD-malom” ; A szerző saját fotója.
2.sz.kép. A kés élességét ellenőrző „körömteszt”; A szerző saját fotója.
3.sz.kép.A kerékagynak rajza; a szerző saját grafikája.

4.sz.kép.A lapockák végének kihegyezése; A szerző saját fotója.
5.sz.kép. A lapockát rögzítő furat elkészítése a kerékagyon; A szerző saját fotója.

6.sz.kép.A furatsablon elkészítése papírból; A szerző saját fotója.
7.sz.kép.A furatsablon használata; A szerző saját fotója.
8.sz.kép.A lapockák beállításának ellenőrzése. A lefgelső, függőlegesen állót, még igazítani kell; A szerző saját fotója.
9.sz.kép.A tengelycsonkok kialakítása, és méretei; A szerző saját fotója.
10.sz.kép.A villacsapágy; A szerző saját fotója.
11.sz.kép.A jó malomhely több malmot is el tud látni megfelelő mennyiségű vízzel; A szerző saját fotója.
12.sz.kép.Festett, lenolajjal kezelt, patakra telepítve működőNomÁD-MaloM; A szerző saját fotója.


Surman Zsolt

2020.02.04.









2020. február 3., hétfő

Így készül a toboz-bagoly


Így készül a

Toboz-Bagoly
A Magyar Madártani Egyesület (MME) szavazásán, 2020-ban az év madarának az erdei fülesbaglyot választották. A voksolás egy kicsit irányított volt, mert mindhárom jelölt madár, amik közül választhatott a közönség a baglyok közül került ki (erdei fülesbagoly, az uráli bagoly, és a füleskuvik). A szándék érthető, hogy mindenképpen több figyelem irányuljon ezekre a különleges éjszakai madarakra.
1. kép. A 2020-as év madara: erdei fülesbagoly. Rejtőszínei miatt akár a fatörzs részének is nézhetnénk. 
A malomhely vendégkönyves dobozában valaki otthagyott egy tobozt, gondoltam itt az alkalom, hogy alkossak egy kis bagoly-figurát. Egyrészt mert két kezünkkel készíteni valamit mindig jó, másrészt támogassuk a MME baglyokat népszerűsítő törekvését. Vadon élő baglyot látni nagyon nehéz. Ügyesen rejtőzködő, éjszakai életet élő madár, de a magunk készítette bagoly figura mindig ott lehet előttünk az asztalon, eszünkbe juttatva a baglyok hasznosságát, különlegességét.

ALAPANYAGOK
Kevés nyersanyagra lesz szükségünk. Mindössze egy kisebb toboz, két makk-sapka, egy orvosi fa-lapoc és némi festék. A szerszámok is hasonlóan egyszerűek: melegragasztó, kés, lombfűrész, homlokcsípőfogó, ecset, csiszolóvászon, ceruza, filctoll.
INDULJON A MUNKA
A tobozok legyenek teljesen kinyíltak, szárazak. A frissen leesett, zárt toboz is nagyon jól néz ki, de idővel mindenképpen ki fog nyílni és a zárt tobozra épített bagoly figura e miatt teljesen el fog torzulni, lényegében tönkremegy. 

2. kép. A zárt-, és a kinyílt toboz közötti különbség.
 Az orvosi fa-lapoc-ból vágjunk le egy 18x18 mm-es téglalapot. Azért ilyen furcsa a mérete, mert a fa-lapoc 18 mm széles, és úgy kapunk kényelmesen egy négyzetet ha a szélességével azonos hosszban vágjuk le. Ha nem tudunk szerezni ilyet fa-nyelvlapoc-ot, akkor bármilyen 1 ... 2 mm vastag falemez megfelelő a munkához. Beltérben, száraz helyen tárolt figuránál a vastag kartonpapír (un. sörkarton) is megteszi. A fa négyzetet fessük le barnára, majd száradás után melegragasztóval rögzítsük a toboz aljára. Ez lesz a bagoly lába, ugyanis a toboz alja domború, és nem áll meg magától sík felületen. e nélkül a láb nélkül a bagoly eldőlne.

A festéshez a legjobb vízbázisú akril festéket használni. Ez jól kezelhető, szépen fed, élénkek a színei, gyorsan szárad. Az ecset és egyéb eszközök vízzel könnyen tisztíthatóak.

3. kép. A láb készítése fa-lapocból.
Az erdőben gyűjtött makk-sapkák (amit a növénytanban hivatalosan kupacs-nak hívnak) közül válasszunk ki két egyformát, amik méretükben illenek a tobozhoz. Ezek lesznek a bagoly szemei. A makk-sapkák belső felületére fehér festékkel, fessünk szemet. A makk-sapkákat melegragasztóval rögzítsük a toboz felső részén egymás mellé úgy, hogy a "szemek" egy síkba essenek és előre nézzenek, ugyanis ez a különleges, a többi magárfélétől eltérő, szem állás a baglyok egyik legfontosabb külső jellemzője.
4. kép. A szemek festése és felragasztása.
A szemek festésénél nagy segítséget jelenthet ha nem ecsettel próbálkozunk, hanem egy fültisztító pálcikát használva, tamponálásos eljárást alkalmazunk. A pálcika vatta részét mártjuk a festékbe, majd egy papírlapon kicsit megsodorjuk és a végével majdnem tökéletes kör alakú festékfoltot tudunk készíteni. A pálcikát nem szabad oldalirányban mozgatni, csak neki kell nyomni a felületnek. Ezt egy kicsit gyakorolni kell, de hamar bele lehet jönni.

5. kép. Szemfehérje festése tamponálással.

A fa-lapocból vágjunk ki egy deltoid (nyílhegyforma) darabot. Ennek  magassága kb. a szemek átmérőjével azonos legyen. Ezt fessük sárgára és ragasszuk a két szem közé. Ez lesz a bagoly csőre. Az egész munka során a méreteket illetően hagyatkozzunk a szemmértékünkre, és legyen egy elképzelésünk, hogy milyen fizimiskájú "madarat" szeretnénk. Az egyes alkatelemek egymáshoz képesti aránya szigorú-, komikus-, csodálkozó- stb... ábrázatot adhat a madárnak.

6. kép. A helyére ragasztott csőr.

Most a szárnyak elkészítése következik. A fa-lapoc felületét fessük be barnára, majd ceruzával rajzoljuk fel rá a szárny formáját. Vágjuk ki lombfűrésszel. Ezt óvatosan csináljuk, erőltetés nélkül, mert a lapoc könnyen elhasadhat. Ha egy szárny elkészült, azt sablonként felhasználva felrajzolhatjuk a másik szárnyat is (ügyelve, hogy a két szárny tükörképe egymásnak), majd azt is kivághatjuk. Az éleket finoman csiszoljuk meg, eltávolítva a fűrészelés egyenetlenségeit. A szárny felső részére  rajzoljuk filccel imitált tollakat.

7. kép. A  szárnyak elkészítése.

A kész szárnyakat próbáljuk a tobozhoz. Előfordulhat, hogy a toboz egyes kiálló részei miatt a szárnyat nem lehet a megfelelő pozícióban illeszteni. Ekkor homlokcsípőfogóval le kell vágni a túlságosan kiálló részeket. Érdemes próbálgatni a szárny illeszkedését, és addig alakítani a tobozt, amíg megfelelő eredményt nem kapunk.

8. kép. A toboz szárnyillesztést akadályozó részeinek levágása.

Az utolsó lépés a szemek befejezése. Ez egy-egy fekete folt elhelyezése a szemfehérjén. Ezt is a legkönnyebb a már ismertetett tamponálással elkészíteni, de most fekete festéket használunk. Egyetlen mozdulat, de alapjaiban határozza meg a bagoly külalakját. A szembogár mérete és állása sokféle hangulatot , állapotot képes kifejezni.

9. kép. A szemek befejezése.

A bagolyfigura elkészült. Ha kültéren szeretnénk elhelyezni, érdemes a tartósságát lenolajkencés beeresztéssel megnövelni. A figura kis mérete miatt ez mártással is elvégezhető, amit követően törlőpapírra helyezve hagyjuk lecsöpögni a felesleges lenolajat. Ettől a kezeléstől a színei is mélyebbek, látványosabbak lesznek.

9. kép. Lenolaj kencés beeresztés.

10. kép. A kész figurák elhelyezése a malom-tónál.

Kis toboz-baglyunknak már csak megfelelő lakhelyet kell találni. Az íróasztalon, könyvespolcon is jól érzi magát, de virágcserépbe, vagy tündérkertbe is költöztethetjük. Figyelő tekintete  mindig vidám pillanatokat szerezhet felfedezőjének, és emlékeztet a baglyok értékére, hasznosságára.
 
Végül kapcsoljuk össze a baglyokat a malmokkal mert mégiscsak egy malmos blogban jelenik meg ez a tartalom. A baglyok szeretik a félreeső, zegzugos helyeket. Ezért is költöznek előszeretettel templomokba, temetőkbe. Így ragadhatott rajtuk a vészjósló "halálmadár" kifejezés is. A malmok sokszor a településektől távolabb helyezkedtek el, bonyolult fa szerkezetük ideális volt a baglyoknak. Ahol gabona van, ott mindig van zsákmányolható egér, pocok, cickány is, így a régi malmok ideális bagolytanyák voltak. Részben ezt örökíti meg az alábbi székely népdal is.


A bagoly-asszonka

Puszta malomba,
Cserfa gerenda
Rajta sétikál
Bagoly-asszonka

Utána sétál
Fejér gőlice:
-Mér sírsz, mér sírsz te
Bagoly-asszonka?

-Hogyne sírnék te
Fejér gőlice!
Honn felejtöttem
Rengő bőcsőmet

Benn felejtöttem
Síró gyermököm;
Jaj, jaj gyermököm!
Síró gyermeköm!

-Mé' sírsz, mé' sírsz te
Fejér gőlice?
-Hogy ne sírnék, te,
Hogy ne sírnék te
Bagoly asszonka!

Honn felejtöttem
Záros ládámot,
Ben feletöttem
Gyöngyös pártámot;

Jaj, gyöngyös pártám,
Szép gyöngyös pártám.
Magyar Népköltési Gyűjtemény.
XI. Vadrózsák. (Székely népköltési gyűjtemény, Kriza János) Bp. 1911., 172.
https://mek.oszk.hu/06200/06204/html/manepbal00180.html

JEGYZETEK

1. kép. Az erdei fülesbagoly. Rejtőszínei miatt akár a fatörzs részének is nézhetnénk. Kép forrása: http://zoozoo.hu/tobb-mint-ezer-bagoly-koltozott-be-turkevere/
2. kép. A zárt-, és a kinyílt toboz közötti különbség. Szerző saját felvétele.
3. kép. A láb készítése fa-lapocból. Szerző saját felvétele.
4. kép. A szemek festése és felragasztása. Szerző saját felvétele.
5. kép. Szemfehérje festése tamponálással. Szerző saját felvétele.
6. kép. A helyére ragasztott csőr. Szerző saját felvétele.
7. kép. A  szárnyak elkészítése. Szerző saját felvétele.
8. kép. A toboz szárnyillesztést akadályozó részeinek levágása. Szerző saját felvétele.
9. kép. Lenolaj kencés beeresztés. Szerző saját felvétele.
10. kép. A kész figurák elhelyezése a malom-tónál. Szerző saját felvétele.



Surman Zsolt
2020.02.03.