2019. május 14., kedd

Ablak a Mini-Malom modellre

Ablak a Mini-malom modellre


Minden vízimalom rendelkezik egy nagyon fontos ablakkal, amin keresztül a malomkő mellett szorgoskodó molnár figyelemmel tudja kísérni a vízkerék működését. Ezt az ablakot mi is elkészítjük a Mini-Vizimalom Modellünkre. 

A malomépület beltere szintekre osztott, összetett szerkezetű. Az egyes emeleteken helyezkednek el a malomgépezet fő részei, amik egyben meghatározzák az őrlés technológiai fázisait is. Ez a rétegzett struktúra legjobban a szélmalmokban figyelhető meg, de vízimalmoknál is látható, bár sokszor csak félemeletnyi szinteltolás alkalmazásában nyilvánul meg. A legegyszerűbb malmoknál is legalább két ilyen szint van, az alsón a keréktengely és a hajtómű található, e felett pedig a kőpad, ahol a malomkő és szerelvényei vannak.  Ennek következménye, hogy a vízkerékre figyelő ablak is magasabban van, mint az épület többi ablaka, mivel a molnár fenn a kőpadon állva kell, hogy kitekinthessen a vízkerékre. Így az ellenőrző ablak helyzete kötött. A malom modellen is úgy kell kialakítani, hogy az a malomkerék felett egy átlagos ablaknál magasabban helyezkedjen el.

1. kép. A torockói vízimalom félemelet magasságba emelt kőpadja, a háttérben pedig a malomkerékre rálátást biztosító ablak. 

A Mini-Malom modell ablakát gyufaszál technikával készítjük el, ami egy lassan feledésbe merülő modellezési forma. A 60-as 70-es években nagyon népszerű volt, és látványos épület-, jármű-modellek születtek így. Különösen kedvelt volt a térbeli rácsszerkezetek (hidak, Eiffel-torony…) és fa épületek (őrtorony, vár …) gyufamodelljei. Most ezt a régi módszert elevenítjük fel, ismerjük meg.

A gyufaszál-építés nem igényel semmilyen speciális szerszámot, alapanyagot. Az 1836-ban Irinyi János által feltalált biztonsági gyufa gyorsan elterjedt a világon és mára könnyen, olcsón beszerezhető. A munkához csak egy doboz gyufára, ragasztóra, borotvapengére, kockás papírlapra, ceruzára, vonalzóra, sniccerrel (szike, tapétavágó kés), csiszolófára és ollóra lesz szükségünk. (A csiszolófa készítés leírása ITT>>> megtalálható) 

2. kép. A torockói vízimalom malomkerékre nyíló ablaka kívülről.  


A borotvapenge vágószerszámként való használatától nem kell félni, a látszat ellenére nagyon biztonságos. Ha valakit mégis zavar, hogy puszta pengét fogva kell dolgoznia, akkor törje félbe és felsliccelt falécbe fűzve, vagy két kis fa-lapocska közé ragasztva dolgozzon vele.

A munkához csak ép, egyenes gyufaszálak használhatóak.Sajnos több gyártó kínál nagyon rossz minőségű terméket, így a skatulyában lévő gyufaszálak többsége torzult, repedt, görbe. Ezeket ki kell válogatni és más célra felhasználni, modellépítésre nem alkalmasak. A gyufaszálakról borotvapengével vágjuk le a fejrészt. A pengét a vágási helyre illesszük majd lefelé nyomó, és közben előre toló mozdulattal vágjunk. Aki először csinál ilyet, annak meglepő lehet milyen könnyen és szép metszlappal vágható el így a gyufaszál. A gyufafejek levágásával gyakorolhatjuk a pengével végzett munkát.

3. kép. A gyufaszálak kiválogatása és fejezése, lécbe fűzött borotvapengével. 

Az ablakunk egyszerűsített kivitelű lesz; nem készítünk külön tokot, párkányt, keretet, zsanérozást, stb…. Csak a keretet és az osztóléceket készítjük el, amik együtt már jól ábrázolják az ablakot, de a szerkezet elkészítése még elég egyszerű marad.  

A munkát az osztólécek elkészítésével indítjuk. Ehhez két gyufaszálat kell egymáshoz illeszteni derékszögben úgy, hogy egy „+”-et alkossanak. A két léc találkozásánál lapolt keresztkötést készítünk. Mindkét léc közepén a lécek szélességével megegyező bevágást készítünk, ami a léc vastagságának feléig mélyül. A lapolás faragással készül; először rajzoljuk be a kivágás helyét, majd a jelöléseknél vágjuk be függőlegesen a pengével, a belső részeit faragjuk ki rézsútos vágásokkal.  Ha van rá lehetőség tűreszelővel is kialakíthatjuk az illesztést. A kötési helyre kis ragasztót teszünk, a léceket egymásra fordítjuk és a kockás lap segítségével beállítjuk a derékszögűségüket. A lécekre rakott súllyal rögzítjük a ragasztó kikeményedéséig.

4. kép. Az osztóléc elkészítése lapolt keresztkötéssel.  

A papírlapra rajzoljunk fel egy 18x18 mm-es négyzetet. A négyzet oldalait képező vonalak kb. 10 mm hosszan lógjanak túl a négyzet sarkain. Az ablakot a papíron fogjuk összeállítani, és ha nincsenek ezek a túlnyúlások az alkatrészek letakarják a rajz körvonalait, ami miatt a következő elem illesztése nehézkes, pontatlan lesz. Ugyanígy túlnyúlással húzzuk meg a négyzet átlóit is (5. kép).    
5. kép. Az ablak építéséhez használt rajzsablon.

Illesszünk egy gyufaszálat rajz felső vízszintes vonalához. A borotvapengét tegyük a gyufaszálra oly módon, hogy annak éle pontosan a bal oldali metsző, átlós vonal fölé kerüljön.Itt vágjuk le 45 foko szögben a gyufaszálat, majd a másik végén is ismételjük ezt meg.Így kapunk egy fordított trapéz alaprajzú alkatrészt. A rajzhoz próbálva gondosan ellenőrizzük az alkatrész pontosságát. Ha a méret vagy a vágási szög nem megfelelő próbáljuk javítani, vagy ismételjük meg egy másik gyufaszállal. A gyufaszál papírlap felé eső alját vékonyan kenjük be ragasztóval és a vágásnál is használt vonalhoz illesztve ragaszuk rá a papírlapra.


A következő léc az előzőhöz derékszögben illeszkedik a 45 fokos vágási felületeken keresztül.  A léc egyik végét szabjuk le 45°-ban (segítségül használjuk a rajz átlós vonalait),illesszük a már felragasztott lécdarabhoz, a rajzon látható hol kell levágni a léc másik végét. Ezt is ragasszuk a lapra és a lécek illeszkedő végei közé is tegyünk ragasztóanyagot. Így járjunk el a harmadik léccel is (6. kép).

6. kép. Az ablakkeret építésének lépései.

A negyedik, utolsó, keretléc leszabásához a gyufaszálat nem tudjuk közvetlenül illeszteni a rajzhoz és a már felragasztott elemekhez. Ezért itt másként járunk el. Az alapanyag lécet oldalról a már meglévőkhöz illesztjük és ceruzával feljelöljük rá a szükséges hosszméretet. A jelzéseknél 45°-ban levágjuk a végeit. Az lényegesen pontatlanabb eljárás, mint az eddig alkalmazott, ezért a megfelelő hosszt illesztő próbálgatással és szükség esetén csiszolással állítsuk be. Ha jól illeszkedik ezt is ragasszuk a lapra és a többi léchez is (7. kép).

7. kép. Az ablakkeret építés befejező lépései.


A két fődarabunk (ablakkeret, osztólécek) elkészült, a folyatásban összeillesztjük őket. Mérjük le pontosan az ablakkeret belső méreteit és ezeket vigyük át az adatokat az osztólécekre (8. kép). Erre azért van szükség, mert a gyufaszálak vastagsága változó, így a külső körvonalánál pontosan 18 mm oldalhosszúságú ablakkeret, belső méretei 12,5 ..13,5 mm között változhatnak. Az osztóléc közepén, a lécek csatlakozásánál rajzoljunk egy pontot és ezt középpontként használva  mérjük fel a keret belső méretének felét-felét a két oldalra (8. kép). Az így kapott jelzéseknél kis ráhagyással szabjuk le az osztóléceket. A pluszban hagyott kis anyagot csiszolással távolítsuk el, miközben gyakori próbálgatással ellenőrizzük az alkatrészek méretét. Az osztóléceknek pontosan kell illeszkednie a keretbe. A lécvégeket ragasztóval bekenve rögzítsük egymáshoz az alkatrészeket. A ragasztó megkötését követően csiszolással „húzzuk egybe” a felületét. Az ablakra fektetett csiszolófával munkáljuk le a felületi egyenetlenségeket, felrajzolt jelzéseket, ragasztómaradványokat (9. kép).  A csiszoláskor ügyeljünk, hogy az éleket ne törjük, gömbölyítsük le és az ablakot se vékonyítsuk el.

8. kép. Az ablakkeret belső méreteinek felvitele az osztólécekre.


9. kép. Az osztóléc illesztése, ragasztása. Az ablak „egybe húzása”.

Befejezésül sniccerrel, vagy a borotvapengével vágjuk le a kockás papírról a kész ablakot. Először a külső élei mentén az vágjuk le a papírt, majd a belső részekről távolítsuk el a felesleges papírt úgy, hogy az ablakkeret hátoldalánkörben megmaradjon egy vékony papírcsík. Ez a szerkezet része, erősíti az ablakot (10. kép). A kész ablakot alaposan vizsgáljuk meg, a kilógó rostokat, felesleges ragasztómaradványokat óvatosan kivágva, lecsiszolva fejezzük be a munkát.

10. kép. A papírsablon eltávolítása.

Ha szeretnénk lefesteni az ablakot, akkor ezt még a helyére ragasztás előtt végezzük el. Az ablakot felragaszthatjuk egyszerűen a malomház homlokzatára a kerék fölé, de kivághatjuk az ablaknyílást is. Ekkor az ablakkeret belső körvonalának megfelelő nyílást vágjunk lombfűrésszel, vagy sniccerrel  falba, így az ablak a falsíkra felragasztható.

11. kép. Malomház ablakkivágás nélküli, homlokzatra ragasztott natúr fa ablakkal.

Természetesen több ablak,és hasonló technikával ajtó is készíthető a malomházra, ez már mindenkinek a fantáziájára és türelmére van bízva, hiszen a gyufaszál építés lényegében anyagköltség nélküli, csak az időt kell rászánni.


12. kép. Malomház kivágott ablaknyílással és homlokzatra ragasztott festett ablakkal.


Jegyzetek:
1. kép. A torockói vízimalom félemelet magasságba emelt kőpadja, a háttérben pedig a malomkerékre rálátást biztosító ablak. A szerző saját fotója.
2. kép. A torockói vízimalom malomkerékre nyíló ablaka kívülről. A szerző saját fotója.
3. kép. A gyufaszálak kiválogatása és fejezése, lécbe fűzött borotvapengével.A szerző saját fotója.
4. kép. Az osztóléc elkészítése lapolt keresztkötéssel.A szerző saját fotója.
5. kép. Az ablak építéséhez használt rajzsablon.A szerző saját fotója.
6. kép. Az ablakkeret építésének lépései.A szerző saját fotója.
7. kép. Az ablakkeret építés befejező lépései.A szerző saját fotója.
8. kép. Az ablakkeret belső méreteinek felvitele az osztólécekre.A szerző saját fotója.
9. kép. Az osztóléc illesztése, ragasztása. Az ablak „egybe húzása”. A szerző saját fotója.
10. kép. A papírsablon eltávolítása. A szerző saját fotója.
11. kép. Malomház ablakkivágás nélküli, homlokzatra ragasztott natúr fa ablakkal. A szerző saját fotója.
12. kép. Malomház kivágott ablaknyílással és homlokzatra ragasztott festett ablakkal. A szerző saját fotója.

Surman Zsolt
2019.05.14.