Zsiger pusztán van egy tanya

"... ZSIGER PUSZTÁN VAN EGY TANYA ..."

RENDKÍVÜLI TÖRTÉNELEM ÓRA 

BŰNÜGYI HÍREK A MÚLTBÓL

2022.06.18. napon négy település (Gomba, Káva, Pánd, Tápióság) képviselői összegyűltek a valaha volt Zsigeri-Csárda helyén és jó hangulatban megemlékeztek az itt állt csárdáról és Zsigerpuszta településről. A rendezvény keretében hangzott el előadásom a Zsigeren történt és a korabeli sajtóban nyomott hagyott bűnesetekről. Ennek szerkesztett változatát olvashatjátok a továbbiakban:

A zsigerpusztai csárda-találkozó meghívó plakátja

Itt vagyunk a majdnem elfeledett Zsigerpusztai csárda helyén. Ma már csak őzek-fácánok lakják a tájat, időnként a gazdák, túrázók járják földjét. Pedig hajdan itt is emberek élték mindennapjaikat: A hétköznapok történéseit akkoriban sem jegyezte fel senki, ahogy most sem. Ugyan ki dokumentálja naponta a reggeli kávézását, munkába indulást, fűnyírást stb… Pedig idővel ezek ugyanolyan érdekesek, sőt ha nem érdekesebbek lennének mint a világrengető nagy események.  

Zsigerpuszta ősidők óta lakott hely amiről régészeti leletek tudósítanak, de a Török-korig nem sok írásos emlék őrződött meg Zsigerpuszta létezéséről, történelemkönyvekbe kívánkozó nagy események sem zajlottak itt.

Szegény legények a csárdában (Vasárnapi Újság 1865)

A Török adminisztráció irataiban már feltűnik Zsigerpuszta neve kataszterekben, adózási-, peres- iratokban, de valljuk be még senki nem rágta tövig a körmeit az izgalomtól egy-egy jól sikerült adóösszeírás számadatait böngészgetve.

Aztán az 1800-as években elkezdtek terjedni az újságok, napilapok, ahová bizony már akkor is kellett a bulvártéma, a nagyközönséget érdeklő, újságot eladó szenzáció. Ha nem is tömegesen, de van példa Zsigerpuszta sajtó béli említésére.

1837-ben a Hazai Tudósítások-ban megjelent hirdetés szerint:

„…KOCSMÁK HAZSONBÉRLÉSE.

Szabad Királyi Pest Városától Szolnoknak vezető országúton 3 órányi távolságra fekvő kistói nevezetű, - nemkülönben Zsigeri Pusztán 4 óra járásnyira lévő, és tekintetes nemes egri főkáptalan monori uradalmához tartozandó két kocsmák a hozzájok tartozandó szántóföldekkel, rétekkel, és legelőkkel jövő 1838 esztendő Januar 30kán három, vagy hat esztendőkre is Monoron uradalmi háznál tartandó licitatio útján árendába fognak adatni...”

Egy csárda jellemző szerkezete (Petőházi Csali-csára rekonstruált képe). A csárda egy "nagyüzem" volt szálláshelyekkel, ivóval, kocsiszínnel, istállókkal, nagy létszámú személyzettel. 

Itt elgondolkodtató a 3 órányi távolság, mert egyrészt a délutáni csúcsforgalomban ez ma is hasonló ideig tart autóval, másrészt érzek itt némi jóindulatú csúsztatást, mert az akkori Pest dél-keleti irányban a mai Orczi térnél ért véget. Szent-lőrinc még önálló falu volt. Az Orczi tértől a monori Kistói-Csárda kb. 31 km. távolságra van. Jó hátaslóval ügetésben teljesíthető 3 óra alatt ez a táv, de szekéren zötyögve, gyalogolva inkább a 6 óra a reális. Zsigeri Puszta a régi országúton olyan 42 km-re volt Pesttől, így a 4 óra járást is fogadjuk kellő fenntartásokkal.

Pörgessük meg az idő nagy kerekét; lezajlik a 1848-49-es forradalom és szabadságharc, megtörténik a kiegyezés, megalakul a Monarchia duális állama, óriási változások formálják át Magyarországot,….száguld a történelem…. így jutunk el 1888. októberéig, amikor is a PESTI HÍRLAP-ban jelenik meg egy félhasábos írás „A LŐCS” címmel a „TÖRVÉNYKEZÉS” rovatban! 

„… A lőcs

Folyó év augusztus 14-én Major Mihály gombai lakos a monori vásárról jövet betért a zsigeri csárdába. Itt összeakadt több felubeliével, valamint 3 tápiósághi emberrel a kikkel délelőtt fél tíz órától fogva, késő délutánig borozgatott. Eleintén tréfálózva kötöszködtek egymással s mikor az egyik tápiósághi „első legény” csupa pajzánságból nyakon cserdítette volna Majort úgy, hogy az a falnak esett a zsidó korcsmáros kiakolbolította a gombaiakat.” 

Álljunk meg egy pillanatra! Mindannyian környékbeliek vagyunk, és akárhogy nézzük ezt a dolgot sehogy nem esik útba a Monori vásárról Gombára hazafelé menet a zsigeri csárda, ahol most éppen vagyunk! Itt valami zsiványság lehet a történetben, mert a gombaiak a vásárról, vélhetően már teli erszénnyel, valahogy itt kötöttek ki, és derekasan italoztak jó fél napon át.

Rekonstruált csárdabelső, az "ivószoba", vagy korcsma.

A csárdák különös, szinte törvényen kívüli helyek voltak. Idegenek, utazók, betyárok ételt, italt, éjjeli szállást, igás állátoknak ellátást kaphattak itt. A csárdás korcsmáros vezényelte és tartotta működében az itt folyó színes életet. Mivel a csárdák általában a településektől messze, vagy azok szélén álltak kiváló helyszínei voltak a konspirációnak, sötét ügyek intézésének. Nem véletlen, hogy a betyártörténetek rendszeres helyszíne a csárda. Pest-vármegye híres betyár fosztogatója Bogár (Szabó) Imre is megfordulhatott akár a zsigeri csárdában is, hiszen ezen a tájon is tevékenykedett.

És ahová a betyár a zsivány jár, ott hamar megjelenik a zsandár is. Igy máris egy „vadnyugati” történetben találjuk magunkat….

Tápiósági barátaink jelenléte már nem ilyen rejtélyes, hiszen itt laknak a dombon túl, nekik ez hazai terep, valószínűleg ez volt a konfliktus forrása is, ugyan ki tűri meg az idegen legényt a kedvenc kocsmájában?  De folytassuk az újságcikket

„…A gombaiak vasvillára kaptak, azonban a szomszédos haszonbérlő emberei a lármára elősiettek és lefegyverezték őket. Mintha semmi sem történt volna, újra vissza sompolyogtak a csárdába és nyakalták tovább a bicskanyitó lőrét. 

Azonban a fegyverszünet nem sokáig tartott. A sághiak ostornyéllel kezdtek „enyelegni” és a vége a dolognak újra az lett, hogy a gombaiak újra „kinyomódtak” az udvarra. Major Mihály a dupla kidobatás fölött oly éktelen dühbe jött, hogy Béres János tápiósághi lakos szekeréről egy megvasalt lőcsöt akasztott le, és azzal az 5 gyermekkel megáldott Béres Jánost, aki az egész idő alatt a civódó feleket akarta kibékíteni, orozva, hátulról leütötte, úgy, hogy az azonnal szörnyet halt, a földön fekvő embernek ezután fejét a felismerhetetlenségig összezúzta. 

Ezen ügyben a Pestvidéki Törvényszéknél ma tartották meg, Gróffy Sándor elnöklete alatt a végtárgyalást. Vádlott Major Mihály beismerte a terhére rótt bűnös cselekményt, de csak két ütésre emlékszik és azt állítja, hogy a lőcsöt Béres kezéből csavarta ki. ellenkezőt vallanak azonban a tanuk  kiknek meghiteltetése, s a vád és védő beszédek után az elnök kihirdeti az ítéletet, a mely szerint Major Mihály a szándékos emberülés bűntettében (279 szakasz)  bűnösnek mondatik ki és ezért 8 évi fegyházbűntetsreitéltetik, a kenyérkereső nélkül maradt özvegy kártérítésével polgári perútra utasíttatik. Az ügyész föllebbezett. Az özvegy is azzal az indokkal, hogy „halál, halált kíván”.

„Megint ölt a bor!” mondanák erre a tapasztalt nyomozók, bűnügyi-technikusok. Pályafutásom során sajnos nagyon sok ezzel az 1888-as esettel szinte pontról-pontra azonos ügyben dolgoztam már. Az ital hülyeséggel kombinálva rendszeresen megszedi a maga vámját. 

Munkácsy Mihály: "A csárda belseje" 1981

Egyik érdekessége a történetnek, hogy az eset 1888. augusztusában történik és a tisztelt bíróság októberben már döntést hozott! Ez azért is különösen izgalmas adat, mert a vidéki közrendet biztosító csendőrség nem nyomozott öléses ügyekben! Ezekhez városi felügyelő-nyomozókat delegáltak, akik leutaztak a bűncselekmény helyszínére, ott elszállásolták a Kollégát, aki aztán lefolytatta az eljárás bűnügyi szakmai részét. A boncolást, halottszemlét általában a halottasház leakasztott ajtaján végezték, a kihallgatásokról kézzel írt feljegyzések készültek, hiszen akkor még írógép nem is létezett. Mindenhová vonattal, lóval közlekedtek és este csak a petróleum, meg a gyertya lángja világított, ami szintén nem könnyítette meg a munkát. A felügyelők teljesen magukra voltak utalva, szakmai segítséget csak nagyon nehézkes módon levélben vagy futár útján kérhettek. De az is igaz, hogy ezek a „delegált felügyelők” éppen a vázolt körülmények miatt, magasan képzett, nagy szakmai tapasztalattal és tekintéllyel rendelkező szakemberek voltak. Képesek voltak elvégezni ezt a feladatot. A nehézségek ellenére 2 hónap alatt bíró elé került az ügy és az elsőfokú döntés is megszületett.

Ma egy hasonló ügyben lefolytatott büntetőeljárás óriási apparátussal, mindenféle technikai eszközökkel, gépkocsikkal, mobiltelefonokkal, számítógépekkel megtámogatva is több éves folyamat.

Zsigeprusztaezt követően jó ideig nem adott témát, újabb szenzációt a sajtó számára. Egészen 1934 decemberéig!

Ekkor a KIS UJSÁG-ban jelent meg hosszú cikk „MEGHALT A KIS PÁSZTORFIÚ, MERT TILOSBA TÉVEDTEK A TEHENEK” címmel. Az írásból szemelvényezve:

„…Szomorú történet bontakozik ki abból a feljelentésből, amelyet egy gyászbaborult anya tett a tápiósági csendőrörsön, és amely most fogja foglalkoztatni a pestvidéki törvényszék vizsgálóbíráját és az ügyészséget. Jelentéktelen kis esetből megrázó tragédia és bűnügy lett.

Bűncselekmény, amelynek szenvedő hőse a kis 15 éves parasztgyerek, aki a szomszédba ment vizet inni és ezalatt a tehenek a tilosba tévedtek. A tettes egy hatalmas erejű molnár segéd, aki a fiúcskát állítólag összerugdosta, felbújtóként pedig az uradalom intézője szerepel a feljelentés szerint. …”

„…Inoka Ferencné a tápiósági csendőrségen bejelentette, hogy 15 éves László nevű fia szeptember 11-én Budapesten a Szent István Kórházban meghalt.

Az asszony szerint a fia január elsejétől szeptember 6-it a Tápióság község határában lévő Zsigeri Puszta gazdaságában mint tehenész volt alkalmazva. Szeptember elsején midőn fia a gazdaságban a reábízott 14 darab tehenet őrizte, megszomjazott s a közelben lakó Szabó Józsefné házába ment vizet inni. A legelésző teheneket barátjára Kelle Károlyra bízta. Amíg a fiú távol volt a tehenek széjjel széledtek és a szomszéd lejkaszált területére mentek, ahol a boglyába összerakott szénát szétszórták.

Agócs János mondja az asszony efőlőtti haragjában úgy megverte fiamat, hogy kórházba kellett szállítani és a bántalmazás következtében három nap mulva meghalt…”

„…Agócs János tápiósági molnársegéd egy pillanatig sem tagadja a történteket. Beismerem –mondotta- hogy szeptember elsején Inoka Lászlót kergettem, majd amikor utolértem belérúgtam. Tetszik tudni az úgy volt, hogy az uradalmi tehenek az én földemre tévedtek és a sarjúszéna boglyát széthányták. Én bepanaszoltam Elek Imre intéző úrnál, aki nagyon dühös lett e miatt és at mondta, hogy adjak egy-két pofont az Inoka gyereknek. Hát én kérem utánaszaladtam és teljesítettem az intéző úr parancsát. Elismerem, hogy bizony jól megvertem, de az nem igaz, hogy a gyerek vért hányt volna, mint ahogy mondják.

-ha az intéző úr nem biztatta volna fel magát, akkor is bántotta volna a fiút? – tettük fel a kérdést Agócs Jánosnak.

-Akkor miért bántottam volna? Nekem nem okozott csak öt pengő kárt… „

Innentől hosszas fejtegetéssel telik az írás, mivel sokan látták az esetet. Tanukat szólaltat meg a szerző, akik elmondják, hogy a földön is rugdosta Agócs a gyereket. Sőt olyan kijelentést is tett később, hogy 

„ …Ha tudtam volna, hogy meghal, még adtam volna neki vagy hat pofont…”

, de az is lehet, hogy az már csak a mai híradásokban is rendre tapasztalható, a „falurádió” pletykamosodáján többször átment történet színesítés. Mindenki előtt ismert a zöldre festett vaskerítés előtt nyilatkozó otthonkás néni, aki saját bevallása szerint nem látott semmit, de erről a semmiről hosszasan tud beszélni az RTL híradó stábjának.

Kondorosi régi csárda épületei. A zsigeri csárda is hasonló látképpel nézhetett ki

Számunkra az utolsó bekezdés tartalmaz még érdekes részleteket:

„…Ez a kis Inoka Laci halálának rejtélyes, szomorú története. Most már a hatóságok feladata lesz kibogozni , hogy milyen okozati összefüggés van a bántalmazás, főként a megrugdosás, és a halál bekövetkezése között. ezt pedig csak a sírból való felvétel, és a boncolás tisztázhatja..:”

És, hogy ez a boncolás megint a halottasház leakasztott ajtaján történt-e? Nagy valószínűséggel igen, hiába telt el 46 év a két eset között, ez a gyakorlat vidéken még nagyon sokáig élt, én még 1999 körül részt vettem ilyen bizonyítási eseményen a pilisi temetőben.

Az idő homokja pergett tovább és lassan betemette Béres János, Major Mihály, Inoka László, Agócs János és a többiek emlékét. Eltűntek Zsigerpusta házai, elenyészett a csárda. Sajnos az írott sajtó is csak az ilyen tragikus, szomorú történeteket őrizte meg, de legalább ezeket megőrizte.

Köszönöm a figyelmet! 

 A találkozó résztvevői 

A valamikori Zsigeri Szeles csárda emlékére állított oszlop.

Zsigerpuszta és a csárda nem csak a sajtóban örződött meg, hanem a nép ajkán nóta formájában is. A következő találkozón -ami reményeink szerint 2023-ban lesz- már ezt a nótát ismerve és majd együtt énekelve készüljünk. 

Zsiger pusztán van egy tanya,

Jó emberem a gazdája,

Ha én azzal szót válthatok,

Pandúrkézre sosem jutok.

 

A tanyai kicsi házban,

Nincsen világ az ablakban,

De én azért be-bejárok,

A babámnál nála hálok.

 

Zsiger pusztán Szeles csárda,

Környes-körül szellő járja,

De már csak a bánat járja,

Mert nincs betyár a pusztában.

Betyár a pusztán. Jelenet a "Talpunk alatt fütyül a szél" (1976) című Szomjas György filmből. 

Surman Zsolt

2022.06.28.